Születési trauma:  A méhen belüli lét és a születés traumái hatással lehetnek életutunkra. A szerző saját terápiás tapasztalataira, új kutatási eredményekre támaszkodva mutatja be eredményeit és módszertanát.

Renggli, Franz: Aranykapu az életbe : Gyógyulás a magzati lét és a születés traumáiból. Budapest, Ursus Libri, 2016. 203 p.

Könyvbemutatón jártam

születésélményFranz Rengli svájci pszichoterapeuta, a kötet szerzője a magzati lét hónapjaiban és a születési traumák feldolgozásának szakértője Magyarországon járt, előadással egybkötött könyvbemutatót tartott.

Nagyon vártam ennek a műnek a megjelenését, így elmentem a kötet könyvbemutatójára. Meglepődtem, mert a terem tömve volt érdeklődőkkel, több mint kétszáz főt láttam a tanszéki előadóteremben. A szerző meg is említette a létszámot, mert amikor 10 éve először járt Magyarországon, akkor még nagyon nagyon kevesen érdeklődtek a téma iránt.

Prenatális pszichológia

A születési trauma mélyén prenatális traumák bújnak meg. Ezek kutatási már több száz éve folyik.

  • Stanislav Grof cseh pszichiáter szerint a traumáink egymásba ágyazódnak, mint a hagyma héjai, legbelül a születés traumája van.
  • Említette Alessandra Piontelli olasz pszichoanalikutkus kutatásairól, amelyben ultrahangos vizsgálatokon figyelték, mennyire tükrözik a magzatok az anyák viselkedését. Bizonyos prenatális tapasztalatok meghatározzák a későbbi  mentális életet, a babák lelki életét aza nayák alakítják.
  • Beszélt David Chamberlain módszeréről, aki hipnoterápiát alkalmaz a méhen belüli élet és a születéskori traumák felfedezésére és feloldására.
  • Beszélt a magzati programozás elméletéről. Minél korábbi egy sérülés, annál mélyebb nyomot hagy.

Hogyan dolgozom babákkal és szülőkkel?

A szerző mesélt a csoportos foglalkozásairól. Egy-egy ilyen tréningen a csoport olyan, mint egy anyaméh.

Az érzelmi kapcsolatok megmozgatják a legmélyebb traumáinkat, ez mindig jelzi, hogy ezzel a témával dolgunk van. A szülőkben akkor a legnagyobb a nyitottság, amikor kicsi a gyermek, mert ilyenkor működnek a legkevésbé az elhárítási technikák. A gyermek mindig segít a szülőknek feltárni a korai traumáikat.

A legfontosabb: nincsenek rossz szülők. A csecsemő sírása aktiválja a szülők traumáit. A babák sírása a szülők el nem sírt könnye.

Kérdés a szülőhöz? Mi hozott  hozzám?  Mit érzel a testedben?  Ez fontos kérdés, hiszen ezzel a testében tartjuk, és tudatosítjuk a testérzeteit. Megengeded-e, hogy erre a területre jöjjön feltétel nélküli szeretet?  Amikor valamelyik szülő közel kerül a traumájához, a babák elalszanak. Elmondom a babáknak, hogy segítsék a szüleiket, hogy megnyugodjanak a traumáik, és hogy közelebb kerüljenek önmagukhoz.

Mi az, ami megrázkódtatás a babának?

  1. Düh. Amikor megtudják a szülők, hogy gyermeket várnak és dühösek lesznek. Észre sem veszik, hogy a magzat ellen fordul ez az energia.
  2. Mit érez a magzat? Azt érzi, ő a hibás.
  3. Mit tehet az anya? Meg kell tanítani az anyáknak, hogy amikor elünti őket a düh, mondják el a magzatnak, hogy ez nem a babának szól.

A tartalomból

  • születési traumaTörténetek a pre- és perinatális pszichológia  és pszichoterápia területéről
    • A tudományos felismerések alakulásának legfontosabb állomásai
    • Gyerekek közvetlen megfigyelése az anyjuk hasában
    • A kisgyerekek beszédértéséhez
  • Gondolatok a stressz, a trauma és a sokk értéelmezéséhez
    • A sokk és a trauma terápiája
  • Valóban trauma a születés?
    • A születés érzelmi jelentősége
    • A születés pszichés folyományai
    • A születés biológiája
    • Szülés régen a kórházban
    • Társadalmunk traumatizálódása és szülési gyakorlata
    • Jelenlegi változáok a szülés terén
    • A hagyományos szülés alternatívái
    • Beavatkozások és azok következményei a szülés alatt
  • Várandósság az élet kulcsa
    • Tudományos kutatások a méhen belüli élményekről
    • Környezeti ártalmak
    • “Utazás méhen belüli világba és a születés idejáre
    • Az élet kezdetének nagy átmenetei
    • A baba élményei a terhesség alatt
  • Munkám babákkal, kisgyermekekkel és családjukkal
    • Az apa jelentősége
    • Hogyan dolgozom kiababákkal?
    • Hogyan dolgozom szülőkkel?

 

Boros Ildi